A település elhelyezkedése
Szántód a Balaton déli partjának egyik legszebb részén, a Tihanyi félszigettel szemben, Siófok közelében, Zamárdi és Balatonföldvár között fekszik.
Térkép megtekintése 
A település története
Szántód Árpád-kori település, már a tihanyi apátság alapítólevelében említést tesznek róla. Itt mindig is a déli partot az északival összekötő vízi átkelőhely volt. Már II. Endre 1211-es birtokösszeíró levelében, és IV. Kelemen pápa bullájában is szerepel a rév kifejezés. Az átkelőt később II. József a királyi kamara felügyeletébe helyezte, majd a XX. század elején Somogy vármegyéhez, később pedig a Balatoni Hajózási társasághoz került. A két part közti összeköttetést évszázadokon keresztül fadereglyékkel oldották meg, a XIX. században nagy fahajó közlekedett, 1928-tól pedig motoros komphajók szállítják az utasokat és az autókat. A mólót kétszáz évvel ezelőtt építették, s 1848-ban a postai forgalomba is bekapcsolták. A község 1997 óta önálló.
A település jellemzői
Szántódot nem véletlenül nevezik a megye északi kapujának. Az év 9-10 hónapjában közlekedő komp hatalmas "közúti" forgalmat bonyolít le. A község lakóinak száma folyamatosan nő, többségük az idegenforgalomból él. Lakóházaik mellett nagy számú üdülő van itt.
Látnivalók, programlehetőségek
A tó strandolási és horgászati lehetőséget kínál. A sekély fövenyes strandok kisgyermekes családok számára is vonzók. A településen több teniszpálya található, és több túraútvonal is indul innét. Szántód nevezetes idegenforgalmi látványossága Szántódpuszta, amely 1995-ben kapta meg az Európa Nostra-díjat építészeti hagyományainak őrzésért, a műemlékek helyreállításáért. A puszta területén minden nyáron tartalmas lovasversenyek és lovas bemutatók, sportesemények, valamint néprajzi kiállítások, népművészeti kirakodóvásárok fogadják a látogatókat. A puszta fölé emelkedik a Kristóf kápolna, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tihanyi félszigetre, s a Balaton északi partjára.